Honlap címe

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

(Virginia Satir)

2
“Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejűek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.” (Joseph Murphy)

3



Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

gondolatok

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.

A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.

(Andrew Matthews – Élj vidáman!)

4

“Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait – aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” (Tatiosz)

6
Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)
7
“Amit magadról gondolsz, hozzád tartozik; amit másokról gondolsz, az is hozzád tartozik. Amit rólad gondolnak, azzal semmi dolgod, ha meg akarod őrizni lelked békéjét.” (Tatiosz)

8
A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.

A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.

Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény.

Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?

100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.

(John Powell

9


„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”

(Charles Reade)
10
“Mindent bearanyozni: a reggelt, a nappalt, az éjszakát; mindent megérteni: az embert és sorsát; mindent jobbá tenni: először önmagunkat, és általuk a világot.” (Tatiosz)
11
Mindannyian saját, eredeti gondolkodásmóddal születünk, gyakran mégis utánzóként halunk meg.” (Erich von Däniken)
12
“Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz; ha megkapod, amit nem akarsz, szenvedsz; sőt ha pontosan azt kapod meg , amit akarsz, akkor is szenvedsz, mert nem tarthatod meg örökké.” (Dan Millman)
13
“Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.” (Clearwater)
14
“Létének törvénye határozza meg minden embernek, hogy hol tart életútján: a gondolatai, amelyeket jellemébe épített, juttatták oda, és életének rendszerében nincs egyetlen véletlen rész sem, hanem minden egy tévedhetetlen törvény működésének eredménye. Egészen addig, amíg egy ember magát külső körülmények teremtményének tartja, sodródni fog a körülményekkel; de amint ráeszmél, hogy ő teremtő erő, és képes rendelkezni lényének rejtett talaja és magjai felett, amelyekből a körülmények kifejlődnek, saját maga irányítója lesz. Azt, hogy a külső körülmények a gondolatokból nőnek ki, minden ember tudja, aki egy ideig gyakorolt önkontrollt és tisztulási folyamaton ment keresztül, hiszen azt tapasztalta, hogy körülményei pontosan olyan mértékben változtak, amennyire mentális állapota változott.” (James Allen: As a Man Thinketh)
15
“Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait – aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” (Tatiosz)
16
“Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy az ember része a világnak)
17
“Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy az ember része a világnak)
18
Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról)
19
Ha látom az ember vakságát és nyomorúságát, és elnézem ezt az egész néma világmindenséget s a mindenség e zugában magára hagyott, sötétben tévelygő embert, akinek sejtelme sincsen róla, ki tette ide, miért van itt, mivé lesz halálában, és képtelen bármit is tudni, olyan rémület vesz rajtam erőt, mint akit álmában félelmetes, puszta szigetre tettek ki, s aztán, mikor felébred, fogalma sincsen róla, hol van, de nincs módja többé onnan elmenekülnie. És mindezt látva elcsodálkozom, hogyan lehetséges, hogy mégsem esik kétségbe e nyomorúságos helyzete miatt. Mellettem másokat, hozzám hasonlókat látok: megkérdem tőlük, vajon ők többet tudnak-e nálam, de azt felelik, hogy nem; és lám, mégis e tévelygő szerencsétleneknek elég volt megpillantaniuk maguk körül egy-két szemgyönyörködtető dolgot, s máris szívvel-lélekkel átadták magukat nekik. Én azonban nem tudtam rabjukká válni, hanem arra gondoltam, mennyivel nagyobb a valószínűsége annak, hogy nemcsak az van, amit látok, és kutatni kezdtem, vajon Isten nem hagyott-e magáról valami jelet a világban.”

(Blaise Pascal: Gondolatok, 693. sz. töredék)

20